A tündérfehérnépek ajándéka 1.

Azt beszélik, hogy Valaholvan Birodalom első lakója a huszonhét rőfös ezüstszakállal megáldott Argyas apó volt, aki még az idők kezdetekor került erre a vidékre. Hogy honnan vetődött oda, azt már maga sem tudta. De akkoriban csupán ő volt az egyetlen olyan varázsló, aki istenigazából éltetni tudta az erdők és mezők növényeit, állatait. Égerfából faragott, ezerfű levében pácolt, méhviasszal fényesre suvickolt, kristálygömb-fejben végződő hatalmas varázsbotjával csak egyet-kettőt suhintott, és máris langyos eső permetezte a faleveleket. Máskor meg napsugarakkal cirógattatta a szivárvány minden színében pompázó virágok szirmait. Évezredek teltek el, mialatt Argyas a természet teremtményeivel játszadozott csupán a maga kedvtelésére.

Argyas apó (Dorosmai Erzsébet illusztrációja)

Eleinte persze nem volt sem huszonhét rőfös, sem pedig ezüstösen csillogó a varázsló szakálla. Daliás legény volt, aki körül folyton-folyvást ott legyeskedtek a fellegek, a hegyek, a vizek, a rétek, az erdők és ligetek selyemszárnyú, bűvös-bájos dallamokat dudorászó törékeny teremtményei. Ezek amolyan tündérfehérnépek voltak, akik nélkül borongós lett volna az égbolt, keserűvé váltak volna a vizek, kopaszon kongtak volna a hegyek, száraz kórón kívül mást nem teremtek volna a rétek és a ligetek. Mindegyiküknek az volt a leghőbb vágya, hogy a délceg Argyas mátkája legyen. Annak azonban még nem igen volt szándékában a családalapítás. Végül aztán a tündérfehérnépek összeszövetkeztek. Elhatározták, hogy végigkutatják az egész világot, de még az alsó és felső világban is tűvé tesznek minden zegzugot, hogy olyan ajándékra bukkanjanak, amitől majd kedvet kap a legény a nősüléshez, és többé nem vonakodik a házasságtól. Tervüket megosztották Argyassal is, aki csak mosolygott a bajuszkája alatt.

– No, ha így a kedvemben jár majd valamelyikőtök, hát istenuccse, a mátkámmá teszem! – ígérte.

Azok meg még mielőtt szétszéledtek volna, szintén fogadalmat tettek. Argyas kristálygömbös varázsbotja előtt megesküdtek arra, hogy bármelyikük is lesz majd a szerencsés ara, a többiek semmit nem tesznek ellene, sőt mindenben segíteni fogják őt, amíg világ a világ.

Úgy is történt. Az elszánt tündérfehérnépek szerteszét röppentek, mint a váratlan nesztől megrebbent szitakötők. S ahogy megbeszélték, legtöbbjük a világ  négy égtája felé, míg mások a felső világnak, néhányan meg az alsó világnak vették az irányt. Szinte valamennyien útnak indultak, de ahogy telt-múlt az idő, egyre többen visszafordultak közülük.  Tündértestük, tündérlelkük nem tudta megszokni más világok furcsaságait, viszontagságait. Végül már csak hatan maradtak, akik kitartóan továbbkutattak a legbecsesebb ajándék után: Anadir, Balinka, Bászka, Dabola, Kumba és Virunga.